Egy család emlékezete - Szeretet és összetartozás

Megjelent a kötet: „Egy család emlékezete – Szeretet és összetartozás”

A hatvani Integrált Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény a felvidéki Jánok Község Önkormányzatával közösen még 2019-ben elnyerte a Via Carpatia Kisprojekt Alapjának támogatását. (Azonosítószám: FMP-E/1901/4.1/011)

A projekt keretein belül valósult meg a II. Hatvany Kultúrzsongás Fesztivál is, melyen július 24-én jánoki vendégeinkkel együtt vettünk részt.

A pályázat egyik (valószínűleg legnagyobb) eredménye azonban a könyv kiadása, mely a projekthez hasonlóan az Egy család emlékezete – Szeretet és összetartozás címet viseli.

A Szinyei András, Hatvan Város alpolgármestere és Begala Gyula, Jánok Község polgálmestere előszavával induló kiadványban változatos tanulmányok olvashatók Jánok és a Sziklay család múltjáról. Cikket közölt Eva Sitášová és Miroslav Fulín Jánok botanikai és zoológiai vizsgálatáról, Gál Andrea, a település régészeti vázlatáról és Deme Ágnes, Jánok hagyományos gazdálkodásáról és népszokásairól. A tanulmányok sora Kökény Ferenc a falu történetét feldolgozó munkájával folytatódik, majd Szinyei Béla Sziklay családhoz kötődő emlékei következnek. Az írások sorát Benei Fédra cikke (Érték és értékvesztés Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna Mikor vihar dühöng című kötetében) és Millisits Máté munkája (Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna síremléke Budapesten, a Nemzeti Sírkertben) zárja.

A pályázat többnyelvű követelményeinek megfelelően minden tanulmány olvasható magyarul és szlovákul is, a fordításokat Gablyasz Andrea készítette. A kötet végére egy angol nyelvű összefoglaló került.